“István király az adott kor kihívásait felismerte és azokra bátor, jó válaszokat adott”

Ünnepségek nélküli ünnepnap lett az idei augusztus 20. Egy korábban nem tapasztalt hatású járvány miatt maradnak el az idei megemlékezések. S, ha ma nem is lehetünk együtt a szokott módon, mindez semmit nem változtat az ünnep lényegén, annak belső tartalmát nem tudja megérinteni. A mögöttünk lévő több mint ezer év alatt számtalan tudatos kísérlettel akarták elhallgatni vagy meghamisítani ezt az ünnepünket. Szerencsére ezek a próbálkozások soha nem jártak sikerrel, mert István király műve, az új magyar állam létrehozása, és kapcsolódása Európa nyugati feléhez, olyan horderejű tett volt, amit egyszerűen nem lehetett kitörölni az emlékezetből. Mindenkiben él egy kép augusztus 20-ról. Legkésőbb kiskamasz korukra már kívülről fújják a gyerekek, hogy 1000-ben koronázták meg István királyt, hogy ezt tekintjük a magyar államiság szimbolikus kezdőpontjának. Mindenki tudja addigra, hogy István vezetésével csatlakoztunk a nyugati keresztény európai közösséghez, hogy törvényeivel ő teremtette meg a modern közigazgatás alapjait, például a jól működő vármegyerendszert. Vagyis, mindannyian innen eredeztetjük azokat az állami kereteket, amelyek között – ha megváltozott formában is –, de mind a mai napig élünk. De vajon belegondolunk-e abba komolyabban, hogy milyen horderejű és minőségű döntéseket kellett meghoznia Istvánnak ahhoz, hogy azok 1000 évre előre meghatározzák a sorsunk kereteit. Mekkora lelkierő kellett, hogy egy egész nép ősi hitrendszerét lecserélje az akkor még jórészt idegen és ismeretlen kereszténységre. Micsoda elképzelhetetlen konfliktusokat kellett vállalnia, hogy gyökeres életformaváltásra kényszerítse olyan szabad emberek tömegeit, akiknek sok-sok generáció óta a harc és a vándorlás volt az életelemük. Nagyon nehéz ezt innen, ezer év távlatából érzékelni és megérteni. Az ünnepi beszédekben felmerülő párhuzamok gyakran ügyetlenül erőltetettek, hiszen az akkori megoldások egyáltalán nem működnének ma. Azt tiszteljük Istvánban, hogy az adott kor kihívásait ismerte fel, és azokra adott bátor és jó válaszokat. Az országunk aktuális vezetői mégsem adták fel soha, hogy az államalapítás emlékezetét saját politikájuk megerősítéseként mutassák be. Nem fogadták meg Bibó István, az egyik legnagyobb magyar politikai gondolkodó örökérvényű figyelmeztetését, amely így szólt: “Az általánosan elterjedt ellenkező nézettel szemben le kell szögeznünk, hogy a politikában hazudni nem lehet. Pontosabban: lehet itt-ott hazugságokat mondani, de nem lehet hazugságra politikai konstrukciókat, politikai programot felépíteni.” Göncz Árpád, az első szabadon választott köztársasági elnökünk, ebben is ritka kivétel volt. A napokban akadt a kezembe egy három évtizeddel ezelőtt, augusztus 20-án, Ópusztaszeren elmondott beszéde, amelynek őszintesége és érvényessége csak felerősödött az évek múltával. Göncz Árpád egyáltalán nem kísérletezett az olcsó párhuzamokkal, számára ugyanakkor lehetőség volt az emlékezés, hogy az akkori kihívásokról és feladatokról beszéljen, így: „A királynak – a legjobb királynak is – csak alattvalói vannak: a köztársaságnak – a szabad emberek társult közösségének – csak polgárai, akik egyként felelnek a haza üdvéért, s akik jogaik – polgári és emberi jogaik – tudatában bátran kezükbe veszik önnön sorsuk intézését, szabadon választják az Ország Házába képviselőiket, ott végzett munkájukról beszámoltatják őket, ellenőrzik az ország kormányának működését, szakadatlan figyelemmel kísérik lakóhelyük ügyeit, maguk választják meg azokat, akik ügyeiket intézik, meghatározzák és ellenőrzik a munkájuk gyümölcséből, törvényes keresetükből befizetett adónak a köz érdekében legcélszerűbb felhasználását, és soha, egy pillanatra nem felejtik el, hogy a közigazgatásnak kell őket szolgálnia, s nem nekik a tisztségviselőket. A beszéd teljes szövege itt olvasható: http://budakornyekitv.hu/istvan-kiraly-az-adott-kor-kihivasait-felismerte-es-azokra-bator-jo-valaszokat-adott/