Kizárják Asztalos Évát a Szövetség Érdért frakcióból

A Szövetség Érdért Frakció tagjai (dr. Csőzik László, Andrasek Mónika, Balla Imre, Csornainé Romhányi Judit, Csépán István, dr. Asztalos Éva, Gál Alex, Gregus László, Lengyel Péter, Szűcs Gábor, Tetlák Örs) kizárják a frakcióból Dr. Asztalos Éva önkormányzati képviselőt. A döntésről Lengyel Péter frakcióvezető adott ki közleményt:

 „Asztalos Éva önkormányzati képviselő ellehetetlenítette az érdi közgyűlés mai ülését, ahol meg akartuk fosztani mandátumától a 71,5 millió forintos vagyonelemével hónapok óta elszámolni nem képes fideszes politikust, volt alpolgármestert, Bács Istvánt. Ezzel Asztalos Éva szembement a Szövetség Érdért céljaival, frakciónk ugyanis eldöntötte: nem hagyja következmények nélkül, hogy a fideszes politikus háromszor is valótlan vagyonnyilatkozatot adott le. A hazugságon kapott Bács nem méltó arra, hogy az érdi polgárokat képviselje, s a közgyűlés tagjaként az adófizetők pénzéről döntsön.

Asztalos Éva

Asztalos Éva az illetékes bizottság elnökeként visszavonta azt az előterjesztést, ami alapján dönthettünk volna a mandátum sorsáról. Mindezt azok után, hogy az Asztalos vezette bizottság is megállapította korábban: Bács 2020-as évre leadott vagyonnyilatkozata valótlan.

Bács István ellen tavaly Tetlák Örs képviselőtársunk, jelenlegi alpolgármester kezdeményezett eljárást azt kifogásolva, hogy a kormánypárti politikus nem tüntette fel a 2020-as nyilatkozatában, hogy összesen 71,5 millió forintot adott kölcsön egyszemélyes cégének. Ahogy arról sem számolt be, miből tellett erre, mert ez az összeg meghaladja a bukott alpolgármester teljes megelőző önkormányzati ciklusban kapott nettó fizetését.

Bács azután, hogy az illetékes bizottság kimondta, a nyilatkozata valótlan, újabb bevallást adott le, de ebbe sem írta bele a teljes, 71,5 millió forint tényét és forrását. Korábban, a 2019-es évről leadott vagyonnyilatkozatában Bács nem szerepeltette a kiadott lakása után, az önkormányzat cégétől kapott több mint 2 millió bérleti díjat sem. A fideszes politikus ráadásul összefüggésbe hozható azzal a 2019 előtti kartellgyanús üggyel is, amelyben már a Közbeszerzési Döntőbizottság és a bíróság milliókra bírságolta az érdi önkormányzatot, a Pénzügyiminisztérium pedig visszakövetelt 70 millió forintot, aminek jórészét minden jel szerint az érdi adófizetők kénytelenek majd állni.

Ezért rendkívüli frakcióülést hívtam össze hétfőn 19 órára, ahol a frakció dönteni fog a fideszes Bács István oldalára állt Asztalos Éva kizárásáról. Különösen meglepett minket Asztalos közgyűlési döntést ellehetetlenítő lépése, mert a frakció előzetesen lehetővé tette számára, hogy a szabadon, lelkiismerete szerint szavazzon.”