SZEXVIDEÓ, MELY NYILVÁN KAMPÁNYFOGÁS… AZ ÜGY A RENDŐRSÉGNÉL VAN

SZEXVIDEÓ, MELY NYILVÁN KAMPÁNYFOGÁS… AZ ÜGY A RENDŐRSÉGNÉL VAN

Wittinghoff TamásAz internetet elárasztotta a hír, hogy Budaörs polgármestere egy szexvideón szerepel. A videót 16 hónappal ezelőtt tették közzé és „csupán” 2.000-en látták. A megtekintések száma az elmúlt 2 napban azonban 60.000-re emelkedett. Ez annak köszönhető, hogy valaki(k) szórólapokat dobáltak be a választók postaládájába, felhívva a figyelmet ezen videóra. Megkerestük Wittinghoff Tamást, aki elmondta, hogy zsarolni próbálták a videóval és jogi lépéseket tett az ügyben.
Budaörs polgármestere eddig úgy érezte, hogy 29 éve megtiszteltetés ezért a városért dolgozni. Pár hete már látszott, hogy a jelenlegi egy piszkos kampány lesz. Ekkor egy nem létező cég nevében álközvélemény-kutatásokat végeztek, ebben igyekeztek őt lejáratni. Ami azonban most történt az példanélküli (a rendszerváltás óta) Magyarország történelmében.

szórólap
szórólap

„Kb. 4 évvel ezelőtt elkövettem egy magánéletbeli hibát. Ezt természetesen bánom, és elnézést kértem mindazoktól, akikre ez tartozik. Ez a családom magánügye. Szeretem a családomat és ők mellettem állnak. Akkor még nem sejtettem, hogy ez egy kiterjedt, ellenem irányuló bűncselekmény-sorozat része, melyet zsarolások is követtek abból a célból, hogy ne induljak ezen a választáson. Mivel nem engedtem a zsarolásnak, 2 nappal ezelőtt olyan szórólapokat helyeztek el postaládákban, amelyek egy címet tartalmaznak, melyek egy olyan képanyag elérhetőségét tartalmazzák, mely szintén bűncselekmény műve. Természetesen feljelentést tettem, és a dokumentumok alapján a tettesek könnyen elérhetőek lesznek.” –nyilatkozta Wittinghoff Tamás.
Budaörs első embere arra kéri a választókat, hogy az október 13-áig hátralévő két hét alatt ne annak higgyenek, hogy milyen módon kívánják őt ellenfelei lejáratni, hanem annak higgyenek, amit az elmúlt 3 évtizedben tapasztaltak.
Természetesen azzal is megkerestük a polgármestert, hogy lehetőséget biztosítunk számára és a televíziónkban is kifejtheti álláspontját. Wittinghoff Tamás úgy nyilatkozott, hogy a nyomozás érdekére való tekintettel nem szeretne többet hozzátenni, az üggyel kapcsolatban mindent elmondott amit lehet.

Facebook Hozzászólások