A Buda Környéki Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

160 új munkahely és 100 millió forint bevétel

FacebookIWIWTwitterMyspace bookmark

 

Teljes fordulatszámon az új pátyi logisztikai központ

Éles üzemre kapcsolt a Kühne + Nagel az Inpark által fejlesztett csarnokban

 

2017. október 10-én hivatalosan is megkezdte működését a pátyi ipari park első létesítménye. Az Inpark beruházásaként felépült 23 ezer négyzetméteres logisztikai központ a Kühne + Nagel Kft. megbízásából valósult meg, amely regionális autóalkatrész-elosztó bázist működtet a komplexumban. A mintegy 5 milliárd forintos fejlesztés nyomán 160 új munkahely jött létre.

 

A sikeres próbaüzemet követően ma délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében ünnepélyes keretek között megnyitották Magyarország legújabb nemzetközi logisztikai bázisát a Pest megyei Pátyon.

 

A zöldmezős beruházást a piacon Inpark néven működő, állami tulajdonú NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. leánycége valósította meg. A kivitelezés tavaly novemberben kezdődött, és idén augusztusban fejeződött be. Az épület egyedi homlokzata nagy kiterjedésű üvegfelületeivel kiemeli a komplexumot az átlagos csarnokok közül. A raktár két egységében eltérő tárolási megoldásokat alkalmaznak: az egyikben normál, míg a másikban keskenyfolyosós raktározás zajlik. Ez utóbbi tükörsima felület, úgynevezett szuperpontos padló kialakítását tette szükségessé. A pátyi ipari park 42 hektáros területén összesen 188 ezer négyzetméternyi csarnok fejlesztésére van lehetőség, így rövidesen újabb bérlők települhetnek be.

 

A komplexum bérlője hazánk vezető logisztikai vállalata, a Kühne + Nagel Kft., amely hagyományos logisztikai szolgáltatások – raktározás, áruátvétel és komissiózás – mellett olyan értéknövelt megoldásokat is nyújt, mint például a címkézés és az ügyfélre szabott termékösszekészítés.

 

Az egyedi igények szerint épült pátyi raktárbázis 160 embernek ad munkát, a forgalomnövekedés, illetve a bővülő kereskedelmi tevékenység nyomán pedig további egyharmaddal bővülhet a dolgozók létszáma.

 

"Bizonyítva látom, hogy a magyar gazdaság szereplői képesek kemény piaci versenyben sikereket elérni szaktudással, innovációval és a földrajzi elhelyezkedéssel. A logisztikai szektor fejlődéséből pedig mindenki profitál, mert ez nemzeti szintű versenyelőnyt jelent" – mondta Lányi Márton, a Kühne + Nagel Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Az Inpark pátyi projektje hazánk – egyben egész Közép-Európa – legnagyobb iparipark-fejlesztési programjának a része, amelynek keretében a következő években több százmilliárd forintot fordítanak modern gyártó- és logisztikai létesítmények megvalósítására országszerte.

 

Az Inparkról

 

Az Inpark a magyar állami tulajdonú NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. márkaneve. A 2015 decemberében alakult társaság feladatai közé tartozik az országos iparipark-hálózat fejlesztése. Ennek keretében hazai és nemzetközi piaci szereplők ipariingatlan-igényeinek teljes körű kiszolgálását végzi a helyszínek felkutatásától és a telekvásárlástól a tervezésen és kivitelezésen át a hosszú távú üzemeltetésig. Létesítményeit sztenderd, vagy egyedi igényekre szabott (built-to-suit) formában valósítja meg.

 

Az Inpark számos városban, országszerte több száz hektáron dolgozik a további projektek előkészítésén. A komplex fejlesztésekkel ösztönzi a hazai és külföldi cégek betelepülését, új technológiák meghonosítását, ezen keresztül pedig a munkahelyteremtést és a gazdaság élénkítését. Az egész országot lefedő nemzeti iparipark-hálózat kialakítása során az Inpark által a következő években megvalósítandó beruházások összértéke elérheti a 150–200 milliárd forintot. Ez Közép-Európa legnagyobb ilyen jellegű ingatlanfejlesztési programja, amelynek nyomán az ország számos stratégiai pontján jönnek létre ipari centrumok.

 

A pátyi ipari parkban tervezett fejlesztések lebonyolítására a NIPÜF Zrt. 2016 augusztusában létrehozta a NIPÜF Páty Ipari Park Kft.-t. Az Inpark Páty mintegy 42 hektáros területén összesen 188 ezer négyzetméternyi ipari létesítmény kaphat helyet.

 

A Kühne + Nagelről

 

A Kühne + Nagel a világ egyik vezető szállítmányozó és logisztikai vállalataként több mint 70 ezer munkatársával 100-nál több országban, több mint 1300 helyszínen van jelen. Különösen erős piaci pozícióval bír a tengeri, a légi és a közúti szállítmányozás, valamint a szerződéses logisztika terén, emellett növekvő figyelmet fordít a magas hozzáadott értékű szolgáltatásokra, mint például az IT-alapú integrált logisztikai megoldásokra.

 

A Kühne + Nagel magyarországi leányvállalatát 1992-ben alapították. Folyamatosan bővülő szolgáltatási köre révén mára a hazai logisztikai piac egyik vezető szolgáltatójává vált. Jelenleg négy helyszínen mintegy 61 ezer négyzetméternyi raktárterülettel és több mint ezer magasan képzett munkavállalóval áll hazai és nemzetközi ügyfelei rendelkezésére.