“A kormány rendbe tette az agráriumot”

“A kormány rendbe tette az agráriumot”

Kutatási háttér nélkül elképzelhetetlen a magyar sertéságazat versenyképessége – hangsúlyozta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a herceghalmi sertés teljesítményvizsgáló állomás áta

A miniszter kiemelte: a létesítmény a magyar sertésstratégia megvalósítását szolgáló legfontosabb intézmények egyike. A kormány segítségével a vidékfejlesztési tárca költségvetéséből létrehozott tudományosan akkreditált laboratórium megfelel a XXI. század követelményeinek.

“A kormány rendbe tette az agráriumot.”

A VM szerint Fazekas Sándor hangsúlyozta: 2010-ben minden mezőgazdasági ágazat romokban hevert. A kormány rendbe tette az agráriumot. A sertéságazatban volt a legnehezebb dolguk, mert a baloldali kormányok idején kiürültek az állattartó telepek, megszűntek a vágóhidak – fogalmaztak a közleményben.
A miniszter emlékeztetett: a jelenlegi kormány 1,6 milliárd forintot biztosított a sertésstratégiára, kizárólag nemzeti forrásból. Az elmúlt években stabilizálódott a sertéslétszám, s megnőtt a minőségi prémium élelmiszerek iránti kereslet is – írták a közleményben.

 

Facebook Hozzászólások